Nem tudom, hogy a mai fiatalsagnak egy 90 eves oregember mit jelent. 2012 van, a rendszervaltas elott 3 evvel szuletetteknek tul sok ertelemalapu emleke nem lehet Goncz Arpadrol, valoszinuleg csak a legutolso to:ri tetelben jon fel a neve, azt meg ugyse tanulja meg senki.
Nem tudom elkepzelni, hogy Orban Viktor, plane Schmitt Pal
izlelgessuk egy kicsit az izet: vegtere is mind a a ketten masoltak a legnagyobb irasaikat, megis az egyik valahogy nayobb tisztessegel jott ki ebbol a copyright herce-hurcabol
a szemebe tudna nezni mainapsag.
Szuggesztiv, tiszteseges, csupasziv ember. Isten eltesse Goncz Arpadot.
Foglalt haz, szobat kell epitenem egy uveggyarban. Egesz a ma napig rendkivul agodtam, soha nem volt elottem ilyen feladat. Epitkezni (meg ha en is csak jatszasibol csinalom) rendkivul meghokkento perspektiva, betegge tett a az egesz kerdeskor ramnehezedo nyomasa.
Ez az erzes egesz addig tartott, amig felmertem az teruletet. Hirtelen, amint az u"r atvaltozott egy teglateste, cm-ben kifejezett meroszamokkal, egy csapasra megkonnyebbultem.
Lego. :o)
Háromszor kértem meg. Először valamelyik észak-londoni sötét utcában, aztán fácsén, aztán féltérden a Finsbury Parkban.
Mindháromszor igent mondott. Nem volt pénz gyűrűre, így egy talált tollal vihogva festettünk föl a gyűrűt egymás kezére a parkban, naplemente magánéleti echók... ...aztán nem fogta meg a kezem. Aztán néztünk filmet. Aztán megfogta a kezem. Aztán hozzám bújt. Hajtogattam neki drótból gyűrűt.
Szerintem most is rajta van.
sent: 28-July-2011 16:13:40
And even if i am death to you, you always will be life to me.
sender: Franzi, the Bambi +4474123456789
hajjaj... ...12 év... ...én nem tudom, hogy mi történik, nem akarok elkiabálni semmit, de amikor így érzek, olyankor mindig jó dolgok történnek. Egy mesében élek és egy olyan barátnőm van, aki vagy nagyon ártatlan, vagy nagyon ügyes. Lásd fent. Hamarabb kellett eljegyezni, mint megfogni a kezét, de megvan el fogom venni feleségül.
...de úgy csókol, ez az ártatlan kis gida, mint egy démon. Mint egy démon, barátom....
Csóri lány tényleg a saját esze miatt mehetett el. De mert nem érzem teljesen jogosnak a lenti posztot, ezért az ukulelémet Amy-nek neveztem el.
Ha én patkolnék el valami mokány kis aranylövéssel, mit modnanának az emberek?
Áh, a tucat az az tönkretette magát, megérdemelte, amit kapott, ő kereste a bajt, annyiszor megpróbálta abbahagyni, de hát sikerült neki, pedig válogatott szakemberek próbáltak neki segíteni különféle drága klinikákon, de hát egy hülye iszákos / drogos volt.
Tán még hozzátennék a hiperintelligens iq-fighterek, hogy az asszcendensem miatt akaratgyengének születtem,
és ha csak kishír lennék a Nógrád megyei Hírlapban, akkor is slusszpoénként kapva kapna az újabb szereplési lehetőségen a doktorfunk és felböfögné, hogy boncolás nélkül, 1350 kilométerről is meg tudja mondani, hogy ez számára nyilvánvalóan a X legújabb drog, amit naponta hősként kezel a Péterfyben és azonnal szigorított fegyházzal kellene azt is büntetni, aki csak arra gondol, hogy megtanulja a szer nevét...
Ám ha alámtennék pár millió marketingot, meg három hónapon át napi két edzéssel beszuszakolják a hangképzésemet, tánckészségemet a magyar W kategória szintjére,
...nagyapám mondta mindig, hogy gyere ide tucatkám, te utolsó előttisenkiházi. Nem, nem lehettem sose utolsó senkiházi, mert utolsónak lenni az már cím, az már titulus. Szóval számomra már dinasztiális elven is ki van kilőve a ZS kategória, követsz még, ugye?
na de akkor elkornyikálok két dalt, egyiket szigorúan C dúrban (esetleg egy szűkített E-moll hatossal), a másikat valami drámai D-molban a végén egy félhanglépéssel, na és utána csapatnám ugyanúgy szét magam, akkor már hirtelen tragikus sorsú művész lennék, aki nem bírt megküzdeni saját maga tehetségével, no meg virágerdő és szalagkordon. Emőke persze ennél többet tudott, de akkor is...
27-esek klubja, mi? Ez egyre inkább valamiféle humánopulációdinamikai állandónak tűnik nekem, az anyatermészet ebben a korban szórja ki azokat, akikbe kár feccölni az erőforrásait. De értem én, csak, hogy mondjam szépen? Mondjuk úgy, véleményem szerint a szegény lány sosem tűnt a London mensa klub meghatározó tagjának sőt, ezzel szöges ellentétben legalábbis oly butának tűnt, mint egy vödör sár.
Én sem öreg vagyok, hanem a fenti defkó szerint bizonyítottan életképes, ismerek pár alapszabályt. Oké, jól van, segítek ebben is nektek, megosztom az egyiket
...yepp, I am this goood!
van egy ilyen áltános élettartamot óvó alapszabályom, hogyasszongya:
Ha hülye vagy a salétromsavhoz,
bunsen égőhoz, lőporhoz, karbolsavhoz, hengerfejtömítéshez, whateva
akkor kurvára ne nyúlj hozzá, mert konkrétan rá fogsz baszódni.
Miért gondolják az emberek (művészek), hogy a drogokkal másképp van?
nnnna, csak ráfolyt a billentyűimre a nagyképű innerparaszt.
A hangja aranyat ért, gyermeknek szülők gyermeke volt, feleség, sokminden és mégis hozzájutott a cucchoz.
Hogy? Kitől? Miért? Ha csakugyan aggódok valakiért, (estelge managerileg részesedésem, értsd hasznom van valakiből) arra odefigyelek, pláne ha droglabort már rutinszerűen panaszkodik, hogy pár műszert csúnyán kiakasztottak a mintái, no és két-három pótlapal jött meg az erkölcsi bizonyítvány is; ám ez a csóri gyermek meg épp egy fertály napot feküdt holtan úgy, hogy a kutya sem figyelt oda rá...
Komolyan nem értem, illetve értem én, de a konklúzió adott, "senkiháziak kezében a popszakma".
18 éves osztrák lányt mentettem. Kanos törökök közül.
Megérintett, na. Van egy angol szólás "as the lamb to the slaughter" ~ ahogy a bárány a mészáros előtt, azaz a veszélyt ártatlansága miatt nem érzékelve.
...Londonba csalták törökök, dugnivalónak. Aztán amikor kiderült, hogy ez a terv hogy, hogy nem, nem került egyeztetésre az osztrák féllel... ...hosszú sztori.
Amikor én bekapcsolódtam a sztoriba, akkor kötözni mentem őt. Vagdosta magát, mélyre szaladt, nem akart elállni a vérzés. Később kiderült, hogy csak szivárog a seb a combján, de akkor már a lákásban voltam... ...akkor hazajött a háziúr, aki kidobta az utcára, csomagostul...
A részeg, fűtől büdös törökkel (kurd valójában) egyezkedni kellett, hogy még legyen még két percünk elhagyni a lakást, miközben a jobb keze folyamatosan a kabátjában volt...
... na és akkor bandukoltunk a sötét utcákon, mert tudtam neki egy kanapét nem is messze a kávézóban. Ideges voltam és ijedt. Beszélgetni kellett. Kiderült, hogy Franziskának még mobilja sincs, sőt... ...retúrjegye se, és láttam hogy csodál, hogy az ő kis világából szemlélve milyen férfiasan határozott vagyok, na akkor megkértem a kezét. Igen mondott. És gyerekeket is akar tőlem. Jókat röhögtünk.
Mindegy is. Vettünk telefont. Egy napja nem láttam. Tegnap eldugtam őt egy ismerős foglalt házába. Lássuk be, kicsit előlem is, szóval nem, nem lesz folytatás.
Öregszem.
Utálom, hogy egyre több tragédia vésődik a fejembe; és a közös téma majd az lesz, hogy hol voltál, amikor a tornyok leomlottak, vagy amikor japán elönötte az ár, vagy amikor megtudtad, hogy Utøyán egy állat ennyi emberrel végzett...
feltettem a nagy kerdest es igent mondott. Kar, hogy csak harom napja ismerem.
Maganossag van, valamifele kulonos maganossag, van egy kislany, akit akkor csokolok meg amikor akarok, de annyira sem jo, hogy atlokjem a "kapcsolatban" kapcsolot a facebookon.
Furcsa, bizalomhianyos kapcsolat ez, barmit megtehetek, de semmit sem tesz magatol, uresek vagyunk, egymas mellett letezesunknek csupan fizikai jellemzoi vannak, semmifele lelki kanyar nincs bennunk.
Keserves a munkahelyzet, egy hete nem meloztam, kelloen frusztralt vagyok. Eddig lehetoseg volt squattolni, mostmar muszaj lesz.
Bantoan serto a keplet: 60 font a heti ber, es 140 fontot kapok ugy, hogy az eheti nemdolgozas miatt nem kapok majd penzt, szoval van megint 20 fontom ket hetre.
Ugyanakkor, ha harom hetig normalisan dolgonznek, akkor lenne repjegyem, szigetjegyem es koltopenzem egy hetre, szoval semmi sincs tul messze, csak eleg messze.
Furcsa, de mindenfelekepp boldog es szabad eletet elek egy cseppet sem onfeledt varosban, egyszerre lehet tartni a bunozestol es a rendorok tulkapasaitol, furcsa elmeny, motivalo.
Sose voltam ennyire kiegyensulyozott szerintem, es ez jo hir.
Elottem par remek ev.
ene.
...miután mindkét fülembe cseppentettem az orvosi olivaolajból és eljött az elektromos oroszlán (Villany Leó) és mikoron felfeküdtem az ágyamra volt egy jól meghatárorozott rövid, de létező idődarab,
mintegy a pillanat törtrésze,
amikor a legtöbb izmomat megfeszítettem azért, egy olyan testhelyzetet vegyek fel a hajnal pitymallása közepette, hogy mindkét fülem fölfelé legyen.
(avagy: A transzendens Mr. Pí nyomában)
Nnna, koncentrálj, elmondom, figyelj. Van itt ez a Pí nap.
Szóval kedves olvasóság!
Az alábbi ömlengés arról szól, hogy miért épp transzcendes szám a pí, annak döbbenetes ténynek az ellenére, hogy a tréfás kedvű matematikusok hívták volta akár boldogtalannak, szexinek vagy épp biztosnágosnak is, ha ugyan azokat nem foglalták volna le más számokra.
Szóval van ez a furcsa szám, ez a Pí gyerek, aki transzcendens, pedig tökéletesen hétköznapi ez a Pí, miszerint éppenpontennyiszer fér rá minden egyes körnek a körátmérője a kerületére. Semmi különleges nincs benne, hiszen úgy nagyjából a 5500 éve, a kerék feltalálása után lett mindenapossá a normális ember számára.
Másokról is szót ejtve, vannak matekosok is. A matekosok abban jók, hogy egész jól tudnak rákérdezni bizonyos számokra. Ezt ők általában egyenletekkel teszik, mert hát ők ilyennek születtek. De akárhány mindenféle csacska tizedestörtet, meg alapműveletet tartalmazó középsulis egyenlet taNálnak is ki fejből, egyiknek sem lesz a megoldása a Pí. * Nem tudunk olyan szabályos matematikai kérdést feltenni, amire a válasz az lenne, hogy:
-Ez a Pi, igazad van, tényleg erre gondoltam.
Mert Pí az ilyen rejtőzködő fajta. Nem adja magát. Nem lehet tökéletesen megérteni egyenlősdiből. Ugyanakkor a fenti körös geometriai példából is látható (szószerint sárgatányér egyszerűséggel), hogy azért csak van olyan dolog a világunkban, amiben tökéletes alakban egy jól megformált ez a Pí szám, ez ott rejtőzik, csücsül, vanást foganatosít.
Zavaró tény, hogy egyszer sem tudjuk nyakoncsípni Pí srácot, amit egyébként mi másért is tennénk, csakhogy aztán (a matekosokra oly jellemző) önelégül dörmögéssel azt mondanhassuk a kockáspapír felett, hogy:
"Namostaztán, megvagy te Pí! Végre, dögöljek meg, kiismertelek az utolsó számjegyedig! Előre tudom mi lesz a kiscsilliárdodik számjegyed. Ne is mutasd azt az unalmas pofád..."
Tudjuk, hogy létezik, de akárhogy is kutatjuk, valójában csak akkor tudjuk megmondani a kiscsilliárdodik számjegyét, ha egyébként kiszámoljuk kiscsilliárd mínusz egyig az egészet, de azt a számot is csak az előzőek ismeretében tudható, szól akárhol is nyúlunk bele, a pí számjegyei egy masszává folynak össze. A rákövetkezőt persze már ebből a számjegyből ki lehet számolni, de ez a Pí gyerek ez mindig egy lépéssel az orrunk előtt jár.
Ott van a mindennapjainkban, de még sosem boncolta föl tudós ember, szóval nincs is jobb szó rá, hogy a Pí srác: az ilyen transzcendens.
*(a vicceskedő kockák kedvéért: transzcendens számot nem tartalmazó ; míg a csacska örökös kérdésekkel operáló "ánálitikusok" kedvért: nem engedjük a végtelen sok válasz utáni visszakérdezgetést)
Szóval bitdiéta van, azaz 13 mega maradt péntekig a mobilnetemből, így hát ha már nem lehetek online létező, legalább az érzetét megteremthetem és offline blogolok. Illetve ott vannak még a font/órás retkes kis netcafék... ...ó jeee!
De szóval akkor azt mondom most, hogy itthon zajlik az élet. A bangladeshi család a már említett szomszéddal csúnyán rászedte magát (van ilyen kifejezés egyáltalán? Brain failure). A kislány egyszercsak meghívott egy roppant trükkös szkillt, méghozzá a hirtelen módon való elkezdése a nemfizetésnek szkillt.
Először csúszott egy hetet, akkor kért egy hét haladékot, miszerint bemegy egy hivatalba és fizetnek neki. De akkor utána azt mondta, hogy bent volt a hivatalban, de nem azonnalra, hanem pediglen csak két hét múlvára fizetnek. Jó, eltelt a hónap és még mindig semmi.
Szóváltás, Veszekedés, lánykizárás. Lány dörömbölése az ajtón, ajtónak közepében ablak vala, ablak betörete vala, betöretés közben megvágás ejtésének a vala a bangladeshi nőn, lány elfut, a bangladeshi nő erre a házunkba invitálá a bell-féle készüléken a rendőrség és mentőség legkiválóságosabban legderekabb képviselőit.
Szóval zajlik az élet.
Zárcsere, tolózár, lánczár az ajtón, amit néha használnak, ilyenkor le kell fészcsekkolni az ablaknál. A bangladeshi nő borzasztóan rosszul lát, gyakorlatilag írni nem tud a látáshibája miatt, távolra se túl jól visz a szeme. Na ez a nő kibámul az ablakon, szúrós szemmel megnéz, majdkörbenéz az ablkból a hátam megé az utcára, hogy tuti ne legyen itt senki, na és akkor: tolózár, lánczár, yale-záron a belső gomb felengedés és yale-zár után végre beengedtetek. Enny idő alatt egy liverpooli halászkocsmából indulva is oda tudnék settenkedni az ajtó mögé, de hagyjuk ezt most.
Jó itt. Itt ilyen az ilyen. Elmondhatatlanul jobban érzem magam, mint otthon a legtöbbször. Egyszerűen hirtelen előléptem az életem egyenrangú résztulajdonosává, megosztva az élettel.
Értjük ugye? Most nem az van, hogy magamat definiálom, hogy miért jó az életem, nem-nem. Én magam vagyok a definícó a jó életre.
Kétsébeejtően kúl életem van, úgyhogy közben nem nagyon lehet belém kötni, mert becsülettel tolom a kenyériparban és emelett engedek meg mgaamnak egy olyan életet, ami érdemtelenül is érezhető. Nem én keresem a kúlságot, az talál meg engem.
Egy kelet-londoni kávézóba csak úgy beugrom,
meg a konyhában meg bennfenteskét (nagyzolóan cféfként) két pofára tömöm a maradék, vendégtől visszajött kaját egy istentudja kiféle mihehonnan szalajsztott borotvált szemöldökű szerzettel és összekacsintok még vele is, hogy ez a tökleves ezzel a vöröslencsével megtolva azért megfesti majd ugye báttya,
és akkor eluralkodik rajtam a falkaérzés. Gyakorlatilag újratolom a gimnazista, meg a főiskolás éveket, ugyan olyan életkorú anarchista, punk, feminista, harcos környezetvédő
(és egy, aki különösen csillogó szemmel beszél egy amerikai fegyenccel való kiterjedt levelezéséről, aki elítéltet különféle bundagyárak porig égetésével vádoltak meg meglehetősen alaposan)
emberek között főzök, jó ügy érdekében finomat. Megint kitaláltam valami eszement jó dolgot. Most utazó vegán chéf leszek.
Bicikli napokon belül.
Squatt napokon belül.
És ha nincs se lakbér, se közlekedési költség...
A buszon talált palesztin sállal a kúlsági faktorom elérte az "egy izraeli srác ki akar veled kezdeni a vonaton" szintet, ami biztató, előremutató irány, de azért még a célnál nem vagyunk.
Komolyan, a zenén és a médián kívül minden aspektusa tetszik Londonnak. Istenem, ahhoz is posztom van, hogy milyen űberatomkirály konyhaszagúan hazamenni.
Na majd!
Elvesztek az irataim, a gépem romokban. Lóvém nuku.
Érdekes lesz a holnap.
Ezünk van, Teszkóelegansz, az van.
Holnaptól nincs net a házban. Hogyantovábbok.
Akar-e énengemet egy kamera- / telefon- / angol- / bármilyen cég támogatni? Nem, nem csak úgy kérdezem. Komoly nézőközönségem felét személyesen ismerem, meg különben is. Címem vágjátok, tucatnev a frímélnél. Vágod mi van!
Januárt lezárni sokkal másképp is lehetne, és ha mondjuk tudatában lettünk volna ennek a ténynek (miszerint a hónapnak vége, az mintegy kipurcant) lehet meg is csináltuk volna. De nem.
Alighanem egy idegbeteg 70-es bácsié a legsikeresebb magyar videoblog, mégha két epizódot élt is csak meg. Jó, és ha mondjuk nem számítjuk Robi papírcsíkból-plazmagömböt félhivatalos Öveges blogját.
Pecsét: [E videó a magyar napi előkészlekről, leltári okok miatt erre napra idetéve.]
Halljunk pár sznobságot, nézzük pár utcasznobságot és hökkenjünk a videós efekteken.
Holnap Seitán, nem sátán, seitán. Kapcsoljuk a konyhát.
nem gondolkozik, én sem tettem, néz.
...gyengeségeim nekem is vannak.
